Ma reggel megint az a tompa fájdalom a tüdőmben, ami már vasárnap is kiborított, csak akkor még a fáradtsággal magyaráztam. Nem tudom, miben reménykedjek.

Pedig a szerdákat eddig mindig vártam, ezzel a nappal szoktam csökkenteni a szteroidot. Ebbe a napba kapaszkodom, de igazából azt a napot várom, amikor visszaváltozom. Csak most akkor lesz-e ilyen nap?

Most kicsi szusszanás van a munkában, így tudok megint orvoslátogatni, megyek vissza tüdőklinikára is tesztelésre jövő héten, most pénteken meg a FOG-hoz. Talán lesz időm elolvasni a sorstársaim biztató szavait is. Rámférne. 

B-vel már nagyon unjuk, hogy akárkivel szóba kerül a betegség, mindenki azzal jön, hogy jó, de. Jó, de azért milyen szép életetek van. Jó, de van egy gyereketek.  Jó, de ezt ki kell bírni. Jó, de majd a tested is megint a régi lesz, ha abbahagyod a gyógyszerszedést. Értem én, hogy pozitív gondolatokat szeretnének átadni, de miért kell mindenáron mondani valamit? 

Miközben mindenki az influenzától retteg, én attól, hogy így maradok, szilikonos arccal, merev vállal, plusz jónéhány akaratlan kilóval, na és a beteg tüdőmmel. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.